A MÁV Cargo Zrt. 2006. januárban jött létre a MÁV árufuvarozási részlegéből mintegy 30 milliárd forint jegyzett tőkével. A cég az első évében, 2006-ban 93 milliárd forint árbevétel ért el, ami már 7,7 százalékkal meghaladta az egykori részleg bevételét. A társaság 2006-ban 9,3 milliárd árutonna-kilométert teljesített. A MÁV Cargo és a Rail Cargo Ausztria együtt 32 ezer tehervagonnal rendelkezik, a tervek szerint 2011-re 5 ezer új tehervagonjuk lesz.
Az aláírás kapcsán kiadott közös közlemény szerint a Rail Cargo Austria figyelmet fordít a teljes szállítás fejlesztésére, ezért komplett logisztikai megoldások kínálatával bővíti szolgáltatásait Délkelet-Európa felé. Tájékoztatásuk szerint a Rail Cargo Austria AG illetve a MÁV Cargo Zrt. együttesét a német, illetve a francia vasutak után a harmadik legnagyobbként tartják számon Európában.