Az A 8 Innkreis autópálya felújítása
Az A 8 Innkreis autópálya (E 56, E 552) az egyik legfőbb osztrák útvonal a hazai és a nemzetközi áruforgalom számára. Kiugróan magas, több mint 30% az áthaladó tehergépkocsik aránya, melyeknek nagy része külföldi rendszámú (éjszakai órákban akár a 90%-ot is eléri ez az arány). Az A 8 Innkreis autópálya felújítása 2009. március 2-án kezdődik és 2014. végére ér véget.
Évente egy sávot teljesen felújítanak és kiszélesítenek. Az elmúlt év tapasztalatai alapján (órákig tartó dugók, 25 km-es kocsisor) a meglévő nem eléggé széles útsávok miatt ismét komoly forgalmi akadályokra lehet majd számítani.
A hatóságok arra kérik a járművezetőket, hogy még az építkezési terület elérése előtt ellenőrizzék a járműveket, különös tekintettel az abroncsokra, az építkezési területen keletkezett defektek elkerülése érdekében. A defektes járművek az A 8 Innkreis autópálya felújításának első szakaszában erős forgalmi akadályokat képezhetnek, mivel a forgalom észak-nyugati irányban csak az autópálya egyik oldalán halad, leállósáv nélkül és a defektes járművek leállítására az erre kialakított területen csak 3 kilométerenként van lehetőség.
- Utolsó frissítés:
- 24. január 2012

