Továbbra is Bécs a legmagasabb életszínvonallal rendelkező város
A legmagasabb életszínvonallal rendelkező városok listáját ismét az osztrák főváros, Bécs vezeti – ráadásul immár egymás után 3. alkalommal. Ezt a Mercer nemzetközi tanácsadó vállalat aktuális tanulmánya igazolja, amelyben 221 város életszínvonalát hasonlították össze egymással. A második helyen – akárcsak 2009-ben és 2010-ben – Zürich található. A lista 3-diktól 10-dik helyein Auckland, München, Düsseldorf és Vancouver együtt, Frankfurt, Genf, valamint fej-fej mellett Bern és Koppenhága foglalják el. A legalacsonyabb életszínvonallal rendelkező város továbbra is Bagdad maradt.
A Mercer cég az értékelést összesen 39 kritérium alapján végzi: politikai, szociális és környezetorientált aspektusokat éppen annyira figyelembe vesznek, mint az egészséget, valamint az oktatási és közlekedési lehetőségeket. A „személyes biztonság” kategóriájában, ahol szintén létezik ranglista, Bécs az 5. helyen áll. Itt a vezető helyet Luxemburg foglalja el megelőzve ezzel Bern, Helsinki és Zürich városát. E rangsor utolsó helyén szintén Bagdad található.
- Utolsó frissítés:
- 26. január 2012

