Ausztriát első ízben 996-ban említik „Ostarrichi“-ként. 1273-től 1806-ig a Habsburgok uralma alatt állt az ország, akik hatalmukat és befolyásukat házasságok és örökösödések révén bővítették.
1804-ben I. Ferenc császár hozta létre az osztrák császárságot, de két évvel később, miután Napóleon megszállta Ausztriát, le kellett mondania a német császári koronáról és bizonyos területekről.
1867-ben jött létre az Osztrák-Magyar kettős monarchia, két független állam egyesülésével és egy közös uralkodó (I. Ferenc József) alatt.
Az I. világháború után, 1918-ban kiáltották ki az Első Köztársaságot.
Ausztriát 1938-ban "Ostmark" néven csatolták be a nemzeti szocialista Német Birodalomba és íly módon elvesztette állami függetlenségét.
A II. világháború után előbb a szövetségesek tartották megszállva Ausztriát, azonban 1955-ben az államszerződéssel visszanyerte szuverenitását.
1995. január 1. óta Ausztria az Európai Unió tagja.
Történelem

Rövid áttekintés az osztrák történelemről.
