Advantage Austria Navigáció megjelenítése

Az EU-s TOP 3-ban az osztrák gazdaság

3. július 2012

Ausztria javított a helyzetén az Európai Unión belül az egy főre jutó gazdasági teljesítmény közvetlen összehasonlításában és ezzel jelenleg a harmadik helyen áll.

Ausztria gazdasága jól teljesített az elmúlt évben. Az EU statisztikai hivatala, az  Eurostat legfrissebb adatai szerint az EU-tagállamok egy főre vetített gazdasági teljesítményeik közvetlen összehasonlításában Ausztria az EU-s átlagérték 129%-ával az előkelő 3. helyet szerezte meg. Ausztria 2010-ben még az 5. volt a ranglistán.

A korábbi évekhez hasonlóan, Luxemburg jelentős különbséggel ismét az élen végzett. 2011-ben az ország 274%-os értéket tudhat magáénak, amely több mint két és félszerese volt az uniós átlagnak. Hollandia végzett a második helyen, ahol az egy főre jutó GDP 131%-a volt az EU-s átlagnak, amely épp csak meghaladja Ausztriáét.

Egyéb szociális mutatók, mint például a munkanélküliségi ráta, illetve a folyó fizetési mérleg is megerősítik ezt a sorrendet: az EU-tagországok között Ausztriában a legalacsonyabb a munkanélküliség, emellett a folyó fizetési mérleg is tartósan többletet mutatott az elmúlt 10 évben.

A statisztika sereghajtója Bulgária, amely az EU-s átlag mindössze 45%-át érte el. Olaszországban és Spanyolországban az egy főre jutó GDP körülbelül megegyezik az uniós átlaggal.

Nyomtatás
©ADVANTAGE AUSTRIA